2011. október 14., péntek

Mítoszromboló, avagy a másik oldal


Rengeteg olyan weboldal és fórum létezik ma már, ahova az elégedetlen ügyfelek leírhatják kálváriájukat, a szolgáltatókkal folytatott küzdelem kénköves poklát, illetve a problémák megoldásánál a szemét kivitelező szemét hozzáállását. Maradjunk témánál, konkrétan a fa és műanyag nyílászárókat forgalmazó cégekről és termékeikről, illetve a beépítésről szóló beszámolókról beszélek. Egy kicsit egyoldalúnak érzem a dolgot. Hol van az a „hely”, ahová a másik oldal, a fa és műanyag ablak gyártók/forgalmazók és a beépítők írják le az ügyfelek hülyeségeit, ahol kipanaszkodhatják magukat, legalább egymás között, ahol megvédhetik a saját igazukat? Itt természetesen a tisztességes ablakos cégekre és embereikre gondolok, akik ha hibáznak is, beismerik azt, és megoldják az általuk okozott problémákat, kijavítják a hibákat, de elsősorban tűrnek, mert tűrniük kell. Mire gondolok? Nem minden ügyfél kedves, nem minden ügyfél jóindulatú és nem minden ügyfél normális. Ezennel felavatom a „panaszládát” és nem rendhagyó módon most megpróbálom átadni a másik oldal által át- és megélt traumákat, néha már-már vicces, de leginkább az elkeserítő felé hajló történeteket. Persze ebben lesznek ám rejtett tanácsok is az ügyfeleknek, akik vagy megfogadják ezeket, vagy magukra veszik az inget. :)
Tavaly egy régi bérház régi fa ablakait cseréltük műanyag nyílászárókra, egy jómódú környéken. Miután beépítő kollégáink befejezték a munkát, átadták a megrendelő hölgynek a papírokat és a számlát, visszaszerelték a függönyeit (természetes, nem fáradtság és kollégám szívélyesen segített is ebben), lebetonoztak az erkélyajtó előtt egy kis részt (nem természetes, erről a szerződés megkötésekor szó sem volt, illetve az árajánlat sem tartalmazta a munkát, de addig szívózott az ügyfél, míg drága, aranyos kollégám saját költségén meg nem csinálta), az ügyfél csak állt szemrehányó tekintettel, és megkérdezte, hogy mi lesz a klímájával? Azt nem szerelik vissza? Kollégám mondta neki, hogy az ablakbeépítéshez ért, a klímaszereléshez nem, így nem áll módjában felszerelni a készüléket, mire a hölgy ezt mondta: „Akkor nem fizetek!”. Beszélt velem, beszélt egy másik kollégámmal, és nagy nehezen sikerült meggyőzni, hogy mi a klímaszerelést NEM vállaltuk, hiszen nem is értünk hozzá, ezzel szemben a megrendelt műanyag nyílászárókat kiszállítottuk, beépítettük, a függönyeit visszaszereltük, még le is betonoztunk egy kis részt, szóval fizesse ki a munkát, és Isten áldja! Nagy nehezen fizetett, de még útravalóképpen tett néhány „kedves” megjegyzést: „Én jóhiszeműen még azt is megengedtem a beépítőknek, hogy használják a fürdőszobát...!”. Miért? Vizeltek volna ki az ablakon, vagy a szőnyeg közepére???? Másik: „Ez Svejcban nem így menne! Ott szó nélkül visszaszerelték volna a klímámat!”. (A hölgy Svájcban is lakott. Talán túl sokáig...) Szóval „Svejcban” az ablakszerelők klímaszerelők is, a klímaszerelők pedig minden bizonnyal ablakokat is építenek be. Ja, és az egyiket mindenképpen ingyen végzik. Kedvet is kaptam „Svejcba” költözni.
Levonták a tanulságot az első történetből? Tehát idáig fény derült arra, hogy az ablakcserét végző emberkék néha függönyt szerelnek, néha betonoznak (ingyen), de semmiképpen nem szerelnek klímát. Legalábbis legtöbbjük.
Rengeteg helyen akarnak plusz melót rásózni kollégáinkra, persze úgy, hogy azért már nem fizetnek semmit, hiszen „Épp eleget fizettem az ablakokért”. Rendben, akkor az élelmiszerboltban ezentúl senki ne fizessen ki legalább egy terméket, hiszen a többiért fizetett bőségesen. Értik, ugye? Az persze nem tartozik ide, amikor egy idősebb ügyfél MEGKÉRI SZÉPEN a kollégákat, hogy segítsenek visszatologatni a bútorokat. A hangsúly azon van, hogy „MEGKÉRI SZÉPEN”. Na de hadd ne kelljen már illemtant tanítanom az ügyfeleknek.
Egy régebbi történet, talán 4 éve eshetett meg, bele is égett az agyamba az ominózus telefonbeszélgetés. Csörög a telefon, felveszem. Egy nő szól bele, persze bemutatkozás az csak a szolganépnek kötelező (nekem), és felvázolja a helyzetet, miszerint épp költözik, és van egy hatalmas régi csillárja, amivel nem tud mit kezdeni, szóval adjuk el. Hirtelen nem is tudtam mit mondani, majd kis hatásszünet után felvilágosítottam a hölgyet, hogy mi nyílászárók forgalmazásával és beépítésével foglalkozunk, és nem régiségkereskedéssel. Erre nem azt mondta, hogy „Öööö, elnézést, rossz számot hívtam!”, hanem azt, hogy mi, mint beépítő cég, egészen bizonyosan rengeteg helyre járunk dolgozni, ezért könnyebb eladnunk a csillárját, mint neki. :D Rövidre zártam a beszélgetést és letettem a telefont. Tanulság? Leesett? A nyílászáró forgalmazó és beépítő cégek nem régiségkereskedők. A McDonald's-ban sem akarok pörköltet enni nokedlivel.
Aztán volt arra is példa, hogy amerikai tolóablakot rendeltek tőlünk, de beépítés nélkül. Elvitték, majd 1-2 nap múlva telefonált a felháborodott ügyfél, hogy az ablak szar, hibás a konstrukció és azonnal csináljunk valamit, menjünk ki a helyszínre, vagy akármi. Kollégám kiment, s mit látott? Az ablak fejjel lefelé lett beépítve. No comment. De, mégis. Következő tanulság? Nem mindig az ablakos cég embere a hülye.
A beépítő kollégák helyzete talán a legelkeserítőbb. Amikor a beépítés közben az ügyfél folyamatosan ott áll mögöttük és megmondja, hogy mit és hogyan csináljanak. Nagyon sokan lekezelően beszélnek velük, az ügyfél érezteti, hogy egy cseppet sem bízik bennük és bizony rajtuk tartja mindkét(hét) szemét. Ez nem jó. Ne akarják megmondani a beépítőnek, hogy hogyan végezze a munkáját. Talán nem véletlenül dolgozik a szakmában évek óta. Vagy: rendeljék meg a nyílászárókat és ha úgyis „szakmabeliek”, hiszen kenik-vágják minden csínját-bínját a műanyag ablak beépítésének, akkor nosza, építsék be maguknak. Remélem ebből is levonható a tanulság...

A leg... - keresem a megfelelő szót – kiábrándítóbb történet az volt, amikor egy régebbi gyártó partnerünk üzemét elöntötte a víz, hiszen súlyos árvíz volt akkoriban azon a környéken, és a megrendelő megkérdezte, hogy „Miért nem hozzuk ki csónakkal az ő ablakait?”. Merthogy neki nagyon sürgős volt. Természetesen azonnal béreltünk egy jachtot, és életünk kockáztatásával kimenekítettük a nyílászáróit. Elhihetik. Ebben nincs tanulság, csupán konzekvencia: hihetetlen módon önzőek és egoisták vagyunk.

Szóval, a Mítoszrombolók című műsor nyomdokaiba lépve szeretném összegezni a fentiekben elhangzottakat:

  • az ablakosok nem klímaszerelők
  • az ablakosok nem betonoznak
  • nem „svejcban” vagyunk
  • az ablakosok nem régiségkereskedők
  • az ablakosok nem szállítanak csónakkal műanyag nyílászárót
  • a felmérő kolléga nem tud odafigyelni a nyílászárók méreteinek felvétele közben a felmerülő kérdésekre, így ne tartsák szóval, miközben méricskél, mert akkor vagy a kérdésekre válaszol, és elrontja a méreteket, vagy mér, és majd később válaszol a kérdésekre, amikor már kellőképpen oda tud figyelni (ez utóbbi megoldást javasolnám)
  • az ablakot beépítő kollégának nem kell megmondani, hogyan végezze a munkáját

Kieg.: ha a beépítő kollégának pisilnie kell, engedjük be a mellékhelyiségbe, s utólag ezt ne tegyük szóvá.

2011. július 28., csütörtök

A műanyag nyílászárók karbantartása

A műanyag nyílászárók hosszú távú, megfelelő (!) működésének alapkövetelménye a karbantartás. Sokan úgy gondolják, hogy az új, modern műanyag nyílászárókkal a beépítés után már nincs tennivaló a tisztításon kívül. Pedig ahhoz, hogy sokáig élvezhessük műanyag ablakaink, ajtóink előnyeit, szükséges évente legalább egyszer a vasalatok finombeállítása. Ezt érdemes szakemberre bízni, mert a „házi barkácsolással” akár tönkre is tehetjük a vasalatot, amelynek aztán sokkal nagyobb lesz a költsége, mintha kifizetnénk az évi egyszeri karbantartási munkákat. Ez egy bőven vállalható összeg általában, míg egy rosszul sikerült finombeállítás következtében felmerülő teljes vasalatcsere 20.000 forintunkba is kerülhet ablakonként.
A finombeállításon kívül vannak praktikák, melyeket mi magunk is elvégezhetünk, ezzel növelve műanyag nyílászáróink élettartamát. Érdemes szintén évente egyszer a vasalatok olajozása pl. varrógépolajjal, de semmi esetre sem étolajjal. :) Némely vasalaton fel is tüntetik azokat a pontokat a vasalaton, melyeket olajozni kell.
Hogy esztétikailag is megőrizzük ablakaink újszerű küllemét, a profilt mindig puha ronggyal tisztítsuk, langyos mosogatószeres vízzel. A műanyag ablak profilján fellelhető apróbb karcokat folyékony súrolószerrel tudjuk eltüntetni, pl. CIF. Jó tudni, hogy a fóliázott szerkezetekhez kapható javító filc, vagy festék, így ezek sérüléseit is van mód korrigálni.
Fontos, hogy az üveget ne tisztítsuk újságpapírral, mert az megkarcolhatja a felületét. Itt is puha rongyot és ablaktisztító szert alkalmazzunk, legmegfelelőbb a mikroszálas kendő.
Mindenképpen figyeljünk arra, hogy a vízrések ne legyenek eltömődve, mert ellenkező esetben ablakaink beázhatnak.




Elég sok helyen láttam már, hogy a nyílászárók kilincsére ráaggatnak különféle dolgokat, mint pl. egy száradó ruhát, de ezt egyáltalán nem lenne szabad, hiszen a vasalatot az ablakszárny súlyához állították be a gyártó üzemben, tehát azon kívül terhelni mással nem szabad, mert a vasalat könnyen elállítódhat, ezáltal a műanyag ablakaink akadhatnak, nehezen záródhatnak.
Nagyon sok gyártó már a megfelelőségi nyilatkozaton is feltünteti, hogy az évenkénti kötelező (!) karbantartási munkák elmulasztása esetén az esetlegesen felmerülő problémákra nem vállalja a garanciális javítást, így ennek költségét is magunknak kell állni. Tehát érdemes rááldoznunk az összeget a karbantartási munkákra, mintsem a későbbi javításokat is saját zsebből kelljen fizetnünk. Természetesen a karbantartásokkor kapott papírt őrizzük meg, hogy ezzel bizonyítani tudjuk a gyártó felé a karbantartási munkák elvégzésének tényét.
Karbantartást kérhet a beépítést végző cégtől, vagy az interneten is talál erre megfelelő szakembert.

2011. július 12., kedd

"Miért kell előleget/foglalót fizetnem?"



Rengeteg érdeklődő/ügyfél teszi fel ezt a kérdést. Némelyek felháborodnak, némelyek támadólag lépnek fel, sokan pedig értetlenkednek. Ebben a bejegyzésben szeretném elmagyarázni az előleg/foglaló miértjét, és eloszlatni a tévhiteket, miszerint az ablakosok ebből a pénzből nyaralni/telelni mennek, vagy éppen bezárják az irodát és nyugdíjba vonulnak.
Általában minden lakás/ház nyílászárói más és más méretűek, még a „standard panel ablakok” és „azok az általános régi típusú nyílászárók” is eltérhetnek méretben. Mivel minden egyes ablak egyedileg kerül legyártásra, egyedi méretek alapján, így muszáj bebiztosítania magát a cégnek, hogy a rendelt nyílászárókat mindenképpen átvegye az ügyfél, és nem marad a raktáron 1-2, vagy akár 20-30 egyedi méretű ablak, amit aztán nem tud beszerelni sehova a méretei miatt. Továbbá a legtöbb gyárnál is be kell fizetni a teljes összeget vagy bizonyos részét a gyártási folyamat elindításához, ezt pedig hadd ne az ablakos cég finanszírozza meg a megrendelőnek, aki aztán meggondolja magát és át sem veszi az ablakokat.
Aki pedig ragaszkodik az előleg nélküli lebonyolításhoz, menjen be egy nagyobb barkácsáruházba, és vegyen magának standard méretű ablakokat, amit azonnal kézhez is kap, aztán farigcsáljon a falból, vagy az ablakból, vagy próbáljon meg vésni a vasbetonból. :-D
És hogy miért nem jár vissza a foglaló? Hogy az ügyfélnek ne legyen „kedve” meggondolnia magát, háta mögött hagyva x darab egyedi méretű nyílászárót, amit vajmi kevés eséllyel tud felhasználni egy tisztességes ablakos.

2011. június 10., péntek

"Németországból szállított"

Mai bejegyzésemet egy napokban történt esemény ihlette.
Kollégám kiment egy helyszínre felmérni a nyílászárókat, majd másnap el is küldtük rá az ajánlatot. Bár a blog elején írtam, hogy „márkafüggetlen” leszek, ebben az esetben kénytelen vagyok megemlíteni a terméket, mert csak ezen infók alapján lesz átlátható és érthető a történet. Szóval Kömmerling profilból készült nyílászárókra adtunk árat, az ügyfél meg is kapta, történt egy telefonos egyeztetés, majd eltűnt. Aztán egyik reggel csengett a telefon, az említett ügyfél hívott minket, majd mint kiderült, összekeverte a telefonszámot egy másik ablakos céggel, akiktől – kedvezőbb ár miatt – végül megrendeli az ablakait. Kollégám rákérdezett, hogy milyen profil mellett döntött, amire a KBE választ kapta, s egy kérdést, hogy „Az ugye ugyanaz, mint a Kömmerling?”. Hát nem, nem ugyanaz. Igaz, jól hangzik, hogy 10-20%-kal olcsóbban ugyanazt a profilt megveheti, mint egy másik cégnél, de ez nem egészen így van. Bár tény, hogy a Kömmerling és KBE profilokat egy és ugyanazon cég gyártja, méghozzá a Profine, de a két profil nem egy kategória. Csak hogy laikus szemmel is átlássátok a dolgot: van ugye a Continental autógumi gyártó cég, aki nem csupán felső kategóriás gumiabroncsokat gyárt, hanem egy alsóbb kategóriában is részt vesz a Barum abroncsokkal, hogy bővítsék a potenciális vevők számát. Tehát a kevésbé tehetős emberek számára is elérhetővé tette termékeit, adott esetben az autógumit. Ugyanez az eset a Profine profilgyártóval is. Van a felső kategóriás Kömmerling, és a nem felső kategóriás KBE profil, amit kedvezőbb áron tudnak adni az ablakgyártóknak. És itt még nincs vége a történetnek. A különböző ablakgyártók a profilgyártóktól vásárolják meg a nyílászárókhoz szükséges profilt, majd a gyárban látják el vasalattal, üveggel, stb. Tehát azon kívül, hogy milyen profilt vásárolunk, annak is utána kell néznünk, hogy hol is gyártják magát a nyílászárót. Nem mindegy, hogy ablakainkat német profilból Magyarországon, vagy német profilból Lengyelországban szerelik össze, mert bár a profil ugyanaz, a vasalat is lehet gyenge pontja ablakainknak. Kérdezzünk rá, hogy a rendelt nyílászárók Maco vagy Roto, vagy Siegenia Aubi vasalattal vannak ellátva. Nem állítom, hogy az Aubi rossz, de ne hasonlítsuk össze a Macoval és a Rotoval, mert nem egy kategória, ahogy a Kömmerling és a KBE profil, vagy ahogy a Continental és a Barum autógumik sem.
Tehát az, hogy „Németországból szállított” még közel sem jelenti azt, hogy a nyílászáró csúcsminőségű, mert bár lehet, hogy a profil valóban német, de a nyílászárót Lengyelországban szerelték fel egy kevésbé jó minőségű vasalattal. Pár évvel ezelőtt (és azóta is folyamatosan) rengeteg hirdetést lehetett látni, hogy ALUPLAST profilból gyártott nyílászárókat kínált néhány kereskedő, jóval áron alul. Az egyik nagy magyarországi gyártó cég is szintén ebből a profilból gyártotta le a nyílászárókat, csakhogy ők jó minőségű vasalattal, és nem egy állandó állításra szoruló társával szerelték fel az ablakokat. Az olcsó ALUPLAST-os ablakokat forgalmazó cégek szinte mindegyike Lengyelországból szállította a nyílászárókat, mely a drágább társához képest gyengébb vasalattal került leszállításra a megrendelőhöz. Nyilván így spóroltak az előállításnál, viszont ez nem volt korrekt (ahogy most sem az) a többi, jó minőségű ablakokat gyártó és forgalmazó céggel szemben. Az ügyfél csupán annyit lát, hogy „Németországból szállított”, és ha esetleg rákérdez (de erre már nem szoktak), hogy mégis hol gyártják a nyílászárókat, általában kitérnek a válasz elöl a Lengyelországból szállított ablakokat forgalmazó cégek. Természetesen mindenki azt veszi meg, amire pénze/igénye van, de ne hasonlítsunk össze egy ALUPLAST profilból Lengyelországban, AUBI vaslattal gyártott, illetve egy ALUPLAST profilból Magyarországon összeállított nyílászárót, Maco vasalattal, mert a kettő nem egy kategória. És ne vegyük egy kalap alá a Kömmerling, illetve a KBE profilból gyártott ablakokat se.

2011. június 3., péntek

Olcsó húsnak híg a leve...

Ez tulajdonképpen így működik a műanyag nyílászárók esetében is. Elég sok ajánlatok adunk ki naponta, amelyekre gyakran kapjuk azt a választ, hogy „Köszönjük, de egy kedvezőbb ajánlat mellett döntöttünk”. Ahogy szinte minden termékből, a műanyag nyílászárókból is léteznek már-már pofátlanul olcsó darabok. De vajon az adott kereskedőnek miért éri meg ennyivel olcsóbban adnia a terméket, mint egy hasonló műszaki tartalommal rendelkező más típusú, jóval drágább ablakot?
Először is, két 5 légkamrás műanyag ablak között is olyan minőségbeli különbségek lehetnek, mint egy eredeti és egy józsefvárosi piacról származó Nike cipő között. Persze egy laikus érdeklő csupán azt látja az ajánlatokban, amikor összehasonlítja őket, hogy mindkét típusnál azonos a kamrák száma, az üvegezés Ug értéke is megegyezik, így innentől kezdve nagyrészt az ár alapján dönt. De arra nem gondol, hogy nyilván valamivel spórolnia kell a gyártónak, hogy ilyen nyomott áron tudja kínálni a termékeit. Persze, jó magyar szokás szerint minden bizonnyal az jön le az egészből, hogy a másik – jóval drágább nyílászárót árusító – cég az Ön ablakain akar meggazdagodni. Biztos vannak ilyen kereskedők is, de általában a magasabb minőséget jelenti az árkülönbözet, két azonos műszaki tartalommal rendelkező nyílászáró esetében.
Melyek lehetnek leendő – gyanúsan olcsó - műanyag ablakaink gyenge pontjai?

  1. Profil – Nem mindegy, hogy a profil falvastagsága és a légkamrák közötti elválasztó falak milyen vastagok. Értelemszerűen minél vastagabbak, annál stabilabb, ellenállóbb a nyílászáró. Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a két azonos légkamraszámú nyílászáró beépítési mélysége is ugyanannyi -e. Mert nem mindegy, hogy egy 5 légkamrás ablak tokszélessége 60, vagy 70 mm. Annak is érdemes utánakérdezni a gyártónál/kereskedőnél, hogy honnan érkeznek a profilok.
    Fontos, hogy a műanyag ablakprofil „A” kategóriás legyen. Néhány gyártónál kaphatók „B” kategóriás profilból készült ablakok -persze ezt nem hirdetik-, ezeknek a falvastagsága lényegesen kisebb, ezért a stabilitása rosszabb.
  2. Vasalat – Manapság majdnem mindenről olvashatunk az interneten, tehát ne legyenek lusták utánanézni a lehetséges ablakprofiloknak, vasalatoknak, még az ablakcsere előtt. Ezekről különböző fórumokon is olvashatnak, márkafüggetlenül, megrendelők tapasztalatai alapján leírt véleményekről, és segíteni szándékozó szakemberektől. Utólag, amikor már probléma van a nyílászárókkal, hiába olvasgatnak... Mivel nem szeretnék konkrét márkát írni, legyen annyi elég, hogy vannak nagyon jó, jó és – elnézést – szar minőségű vasalatok. Mivel a vasalat a nyílászáró „lelke”, nem mindegy, milyen kerül ablakainkba/ajtóinkba. Egy gyengébb vasalat megkeserítheti életünket, ha havonta szakembert kell hívnunk, mert akad az ablak, vagy éppen nem tudjuk bezárni. Persze megtanulhatjuk mi is beállítani a vasalatot, de nem hiszem, hogy ilyesfajta ambícióink lennének. Egy ablak vasalatának ma már tartalmaznia kell a mechanikus résszellőző funkciót és a hibás működtetés gátlót is.
  3. Merevítés – Van, aki esküszik a műanyag merevítésre – volt „szerencsénk” vele dolgozni, nem volt benne köszönet- , van, aki az acél merevítés mellett teszi le a voksát. Mi is ez utóbbit támogatjuk, mivel sokkal merevebbé, stabilabbá teszi a szerkezetet. Van olyan gyártó, aki a tok és szárnyprofilba egyaránt tesz merevítést, de sajnos olyan is létezik, amely a szárnyprofilból „kifelejti” azt. Olyanról is hallottam, aki a tokból is kispórolta az acélt. A merevítéseknek is több fajtája létezik: van a zártszelvény, amely tulajdonképpen körbeöleli belülről a tokot, és van az „U” alakú, mely a profil 3 oldalát merevíti.
    Újabban léteznek olyan profilok, melyekbe nem tesznek hagyományos merevítést, hanem a belső kamrák vannak úgy kialakítva, hogy megadja a tokprofil stabilitását, valamint a szárnyba beleragasztják az üveget (ékelés helyett) és ez adja meg a merevségét.
    A legfontosabb az, hogy a műanyag ablak gyártója a profilgyártó által előírt merevítést használja, ne ezzel akarja csökkenteni a gyártási költséget.

Természetesen a felsoroltakon kívül még számtalan összetevőn spórolhatnak az olcsó ablakok gyártásánál, de ezek a legfontosabbak, amelyekre érdemes odafigyelni, nem csak az olcsóbb műanyag nyílászárók esetében.

2011. május 25., szerda

Árajánlat műanyag nyílászárókra, avagy előbb olvassunk, utána panaszkodjunk



Az ablakcsere előtt nyilván több cégtől is kérünk ajánlatot, hogy aztán azokból kiválaszthassuk a számunkra megfelelőt, akár a profil típusát, akár a végösszeget tekintve.
Természetes, hogy felmérjük a piac lehetőségeit, de könyörgöm, ne küldjenek 100 helyre ajánlatkérést, főleg ne úgy, hogy továbbítják az előző cégnek küldött levelet, vagy másolatba beírják a többi cég e-mail címét. Ezzel nem azt fogják elérni, hogy majd mindegyik ablakos cég a lehető legnagyobb kedvezménnyel küldi el ajánlatát, hanem azt, hogy egyáltalán nem küld ajánlatot. Miért? Mert az ablakos cégek, ha máshogy nem is, de hallomásból ismerik a másikat, tudják, hogy milyen terméket forgalmaznak, nagyjából azt is, hogy milyen áron, így kedve sem lesz bajlódni az árajánlat elkészítésével, tudván, hogy a másik cég majd úgyis „alul licitálja” az ő ajánlatát. A másik, hogy az érdeklődő nyilván nem fog utánaolvasni az összes – címlistában szereplő - műanyag ablakos cég termékeinek, így komolytalannak hat az érdeklődés, és arra utal, hogy Önt csak a végösszeg érdekli, és ugye minden cégnél van olcsóbb, egy olyan, aki mondjuk rosszabb minőségű műanyag nyílászárókat gyárt/forgalmaz. Tehát, ha árajánlatot kér, tisztelje meg az ajánlatadó céget azzal, hogy egyesével küldi el az e-maileket, és legalább utánaolvas a cég termékeinek, és nem azt írja, hogy az összes profilból készítsük el az ajánlatot. Azért a saját igényeit minden bizonnyal Ön is fel tudja mérni, így könnyebb a választás egy alap-, illetve egy felső kategóriás termék között.

Ha már több ajánlat birtokában vagyunk, itt az ideje dönteni valamelyik mellett. Amennyiben az ár volt a fő szempont Önnek, értelemszerűen kiválasztja majd a legolcsóbbat, ami nem is biztos, hogy valójában a legolcsóbb. Számtalanszor előfordult már olyan eset, hogy egy-egy kiküldött ajánlat után kaptunk válasz e-mailt, miszerint az általunk küldött ajánlat a legdrágábbak között volt, és ha nem engedünk az árból, nem rendeli meg a nyílászárócserét az érdeklődő. És mivel mi nem engedtünk az árból SOSEM (legfeljebb akkor, ha az ügyfél engedett az igényeiből), ezért nem is került sor megrendelésre. Aztán eltelik x hónap, és az egykori érdeklődő kétségbeesett hangon felhív minket, hogy segítsünk rajta, mert a kivitelező cég nem jött vissza felszerelni a párkányokat, könyöklőket, vagy nem állította helyre a bontott fal sérüléseit (erről az előző posztban már írtam), vagy a redőnyök ára nem tartalmazta a rovarhálókat és szereljünk fel neki néhányat. Ilyenkor sajnos nem áll módunkban segíteni, mert nincs kedvünk egy másik cég által elkövetett baklövések után a helyszínre járkálni javítani, vagy ha bármi probléma lenne a nyílászárókkal, valószínűleg minket venne elő a megrendelő, mert a másik céget nem tudja elérni.
Tehát ha már előttünk van több ajánlat, érdemes összehasonlítani azokat, az ablakos cégnél rákérdezni a nem egyértelmű tételekre, és nem csak a végösszeget nézni, mert a végén csúnyán pofára eshetünk.
Amire érdemes odafigyelni a műanyag ablakok műszaki információin kívül:

  • bontással történő csere esetén az ajánlat tartalmazza -e a helyreállítási munkákat (A takarólécezés nem egyenlő a helyreállítással!!!!!!)
  • az ajánlat tartalmazza -e a párkányokat, könyöklőket

  • panel épület esetén az ajánlat tartalmazza -e a takarólécezést a műanyag nyílászárók MINDKÉT oldalán (a külső oldali borítás ugyanolyan fontos, mint a belső, hiszen a szabadon hagyott PUR hab nem UV-, és nem vízálló)
  • az ajánlat tartalmazza -e a bontott nyílászárók elszállítását

  • amennyiben kértünk redőnyt, az műanyag -e, vagy alumínium, illetve tartalmazza -e a rolós rovarhálót, természetesen csak ha ezt külön kérésként feltüntettük
  • az ajánlat tartalmazza -e az áfát

Tehát kérem, figyelemmel olvassák végig az ajánlatokat, és ne az legyen az első, hogy összehasonlítgatják a végösszeget, és a legdrágább ajánlatokat egyből kitörlik/kidobják, esetleg küldenek egy méltatlankodó üzenetet az ajánlatadóknak, hogy milyen marha drága és adjanak kedvezményt, mert egy tisztességes cég arra adja az árat, amit Önt kért, minden egyes szolgáltatással együtt, és nem a végösszeg alá írja apró betűkkel, hogy az ajánlat nem tartalmazza a helyreállítási munkákat, vagy plusz költségként kerül feltüntetésre, de legrosszabb esetben még csak oda sem írja.
Szóval nem biztos, hogy az adott cég a drága, előfordul, hogy az érdeklődő felületes és figyelmetlen.

2011. május 16., hétfő

A műanyag nyílászárók beépítése

Ha azt gondoltad, hogy az ablakcsere során felmerülő kérdések/lehetőségek a cég és a profil kiválasztásában ki is merültek, tévedsz. Nagyon fontos kérdés lehet a beépítés módja, hogy bontásos csere esetén milyen helyreállítási munkákat tartalmaz a szerződés (már ha egyáltalán tartalmaz), és milyen kiegészítő termékek/szolgáltatások szükségesek a komplett nyílászárócseréhez, hogy a beépítés után ne kapjunk agyvérzést a bánatosan pislogó fedetlen téglák láttán.
Akkor kezdjük a panel épületeknél. Ha panel házban lakunk, nem igazán van miről döntenünk, már ami a beépítést illeti, hiszen itt nem indokolt a régi tokba történő szerelés, mivel a fal nem fog sérülni a bontás során, tehát tulajdonképpen nem lesz szükség komolyabb helyreállításra, csak a szerelési hézagok elfedésére, amire tökéletesen megfelel a takaróléc.
Tégla épület esetén már elkezdhetünk gondolkodni azon, hogy bevállaljuk -e a felfordulást, illetve a magasabb végösszeget, avagy kompromisszumokat kötünk, és megelégszünk a kisebb üvegfelületekkel, a nem tökéletes hő-, illetve hangszigeteléssel (a régi tégla épületeknél a tok és a fal között nem igazán van szigetelés), és a régi tokot meghagyva építtetjük be új ablakainkat.
Tehát tégla ház esetén fontos kérdés: bontással történő cserét szeretnénk, vagy régi tokba történő beépítést?
Amennyiben a bontás mellett döntünk, a végeredmény mind hő-, mind hangszigetelésben jobb lesz (persze ez nagy mértékben függ a kiválasztott profiltól, illetve annak üvegezésétől, mert egy magasabb minőségű, jobb értékekkel rendelkező ablak régi tokba történő beépítésével is elérhetjük azt a hatásfokot, amit egy silányabb minőségű műanyag ablak bontással történő cseréjével...remélem érthető), azonban a fal ebben az esetben mindenképpen sérülni fog. Tehát a bontással történő csere esetén szükség lesz helyreállításra, ami alatt a különböző ablakos cégek mást és mást értenek, így érdemes rákérdezni, hogy ez pontosan mit takar az adott helyen. Van, ahol csupán a szerelési hézag takaróléccel történő eltakarását értik, ami vajmi keveset segít a látvány élvezhetőbbé tételén, magyarul a téglákat nem fogja eltüntetni, így erre vagy kerítünk egy külön szakembert, vagy az ablak elé toljuk a régi, plafonig érő szekrényünket. Ha teljes lakásfelújítás során cseréltetjük ki az ablakainkat, akkor semmi gáz, hiszen úgyis csak az ablakcsere után lenne kiglettelve, lefestve falunk, erre pedig biztos akad egy szakember a felújítók között. Visszakanyarodva a szerződésben szereplő „helyreállításra”, szóval ezt mindenképp érdemes még a munkálatok előtt letisztázni a megbízott céggel, hogy ne utólag érjenek minket meglepetések. Ha a válasz kőműves helyreállítás, tehát konkrétan a sérült fal helyrehozatala, vagy gipszkartonnal történő lefedése, és nem a szerelési hézag eltakarása, akkor nem fogunk csupasz téglákkal szemezni a munka befejeztével. Néhány cég hajlamos az olcsóbb végösszeg miatt takarólécezéssel kalkulált árajánlatot kiadni, de ezzel nekünk semmivel sem lesz olcsóbb a kivitelezés, hiszen akkor még külön kőműves után is rohangálhatunk, és ugye Ő sem dolgozik ingyen...

Lássunk két szemléltető példát:

Bontással történő csere után a fal állapota

A sérült fal helyreállítása
Ha szeretnénk elkerülni a nagyobb felfordulást, és a régi tokba történő beépítés mellett döntünk, akkor bizony kompromisszumokat kell kötnünk. Ebben az esetben értelemszerűen kisebb lesz az üvegfelület, és a már előzőekben említett okok miatt a hő- és hangszigetelő értékek sem lesznek olyan jók, mint egy bontással történő csere esetén. Viszont „nem verik szét a falat” a beépítők. Persze itt is adódnak esztétikai szempontból nem túl előnyös látványelemek, mint pl. a régi tok, ami ugye alapesetben látszódni fog, ha szintén csak a szerelési hézag eltüntetésére szól a szerződésünk. A régi tok eltakarására a gipszkarton a legegyszerűbb és legolcsóbb megoldás, ezt utána kedvünkre festhetjük le akár hupilila színűre is. Gipszkarton borítással azonban már majdnem ott tartunk végösszegben, mint a kőműves helyreállítással számolt bontásos cserénél, így érdemes alaposan megfontolni, hogy inkább a tisztaságot és a kevesebb takarítást, vagy a jobb értékeket vesszük figyelembe.

Amit még érdemes az árajánlatban és a szerződésben megnézni:
  • párkányt, illetve könyöklőt tartalmaz -e
  • a bontott nyílászáróinkat elszállítják -e a helyszínről
  • a „helyreállítás” módját tisztázni
  • panel épület esetén a takarólécezést belekalkulálták -e a költségekbe
  • valóban az a profil/üvegezés/vasalat szerepel -e a szerződésben, amelyre ajánlatot kaptunk